Valahányszor azt mondom 'ennél rosszabb már nem lehet', az élet valamiért ezt kihívásnak tekinti, és olyan szédületes pofonnal küld a padlóra, hogy már megszólalni sem tudok. Az emberekből szintén hasonló reakciót vált ki 'az ennél rosszabbak mar nem lehetnek' kifejezés, és buzgón próbálják…

  Néha napokon az üresség költözik belém. S ilyenkor azon gondolkozom vajon az élet hová menekült belőlem? Az a sok érzés, gondolat, tettvágy vagy éppen mélységes gyűlölet hogyan képes egyik napról a másikra eltűnni? És, mi az, ami átveszi a helyét? Mi az, az élettelen lyuk, amely tátong bennem…

  Az üvegen át látom a világot, azt amelyben te benne élsz. Én vagyok bent, és te kint, vagy éppen én vagyok kint, és te bent, sosem tudom. Falak választanak el minket, egy óriási ablak, mely az utcára néz, és én előtte ülök. Mindennap figyelem az utca emberét, mikor villan fel a hajnali lámpafény,…

  Ráncos tekintetek és üveges szempárok néztek farkasszemet velem, ahogy felszálltam és helyet foglaltam a szerelvényen. A metró lélektelen, vakító fényei hasították át a levegőt. Szemeimet rögtön lehunytam, mert úgy szúrta ez a bánatos fény, hogy féltem nem tudom őket kinyitni többé.  Így csukott…

  Sosem szerettem az első őszi vasárnapokat. Idő kell, míg lelkemet a hideghez, csípős reggelekhez és a szemerkélő esőhöz szoktatom. Még nem vagyok ott ahol lennem kéne, és ilyenkor még jobban távolodom, félek, talán sosem érek oda. Az esték, amelyek hintaágyként ringattak júliusban, most komorrá…

  Eleredt az eső. Végre, a hűvös szél megbocsájtóan oldotta le csuklóinkról a hőség bilincsét. Az eső vasfüggönyén keresztül csak félszegen tudtak átkúszni a nap sugarai, a nyár utolsó sugarai. Ez egyszerre volt kellemes és nyugtalanító. Ahogy az ég kipotyogta könnyeit, a világ megtisztult, mégis…

  Nyaralásból hazatérni egyszerre megnyugtató és szorongató.  Mikor a több hetes külföldi ide-oda rohangálásból és forró napokból újra a saját, hűvös szobámban alhatok, mindig megnyugvással tölt el – egy bizonyos óráig. Ugyanis miután kialudtam magam és kipakoltam, a megnyugvásból hirtelen csend…

      Augusztus elsején olyan erővel csapott le a nyár, hogy a fullasztó hőség mindenkit arcba vágott. Főként azt, aki valami szebb és jobb reményében ébredt fel aznap, mert a nyár kegyetlen ujjai közt morzsolta szét minden vágyát. Már nem voltam benne biztos, hogy a végtelen szomorúságom, vagy a…

  Tizenhét évesek voltunk, és annyira éltünk, amennyire csak ember teheti ezen a világon. Egyszerre sírtunk és nevettünk, szerettünk és gyűlöltünk, mindezt tettük úgy, mintha az egész univerzum ellenünk dolgozna, de mi pont ebből táplálkoztunk. Szaladtunk előre bolondériával az ereinkben, amely…

  Körülöttem mindenki arcán különböző, mégis egyen vonások húzódnak meg. Fáradtság, szerelem, harag, bűntudat, korai kelés és túlóra mind-mind más vonalakat alkotnak, de egy valami közös bennük: ők a metró arcai, az élet arcai. A szemben ülő lesüti a tekintetét, aki a magasba kapaszkodik fél, a…