Eső lennék, csepp a kabátszélen
lágy és súlytalan
Mely hajnal után, ha kell
a napsugárral elillan.
Néha korán jönnék, üvöltve a széllel
marasztalnál vajon,
ha én volnék a fájdalom éjjel?
Nyirkos ujjaim rádtapadnának
direkt soha,
mégis mindig hideket hagynának.
Magány lennék, kopogtatnék az ablakon
én lennék az,
aki miatt a szív reszket hajnalon.
Néha édes, néha keserű,
folynék, mint könnycsepp az arcodon,
most melyik vagyok: az öröm vagy a borzalom?
