Mikor reggel kinyitom a szemem a nap korai fényei játszadoznak ujjaidon, testedet látom elterülni mellettem, kéz a kézben, így őrizzük egymás álmát. Érzem, hogy szívem is ébredezik, élesen szúr bele a felismerés: új nap született. Illatod belengi az ágyat, és hallom kopogni a nyári esőt az ablakon. A cseppek halványan folynak végig az átlátszó üvegen, megmutatva a világ igazi arcát. Esős időben élénkebbek az érzelmek, ilyenkor érezzük az életet teljes valójában. Az emlékeket újrafesti egy láthatatlan kéz, csak a jelen mosódik el a csúszós aszfalton. Csöndes a lét, melybe belehallom minden ébredező sóhaját. Korán ébredek, mert az álom nem hagy aludni, az éjszaka ébren tart, és a valóságban ringatózom. Lopva tekintgetek rád, elidőzök a nyugalomban, melyet alvó arcod hint rám. Szeretnék te lenni, hogy mindig veled lehessek, csak az őrültek vágya lehet ez. De ki hibáztatná a vakon szerelmest, ki egyszerre menekül és öl, reményt lopva önmagának? Elvennék tőled mindent, és utána sírnék üres tested felett, hogy nem maradt semmi, megöltelek.